I.rész

....de néha jó elhinni, hogy minden olyan lesz mint a mesékben.

Nem olyan rég kezdődött minden. Nyár volt. Augusztus vége fele volt, már készültem a sulira is, de előtte még egy nagy esemény: egy hatalmas koncert. Barátnőimmel mentem, de "szülői felügyeletként" mindig tisztes távolságból figyelt a testvérem, Zsolt. Barátaival mindig ott voltak, hogyha szükségünk lett volna rájuk. Mi hamarabb kiértünk a helyszínre, ők jóval később. Először csak négy haverjával, majd többel is találkoztam. Fennakadt a szemem az egyik fiún. Helyes volt. Egész délután gondolkodtam, honnan ismerhetem, majd rájöttem: kiskoromban találkoztam már vele. (volt még egy tippem, de azon nem nagyon gondolkodtam) Unokatestvérem, Zsófi, mesélt egy történetet. Vele mindig mindent megtudtam/tudok beszélni. Köztünk csak fél év van, egyidősek vagyunk. Folyton csak egy fiúról beszélt, de sosem mondta pontosan hogy ki is ő valójában. Akkor félrehívott, hogy beszéljünk:
- Itt van! - nem értettem miről van szó, kérdeztem is tőle, erre csak folytatta:
- Hát ő!! El sem hiszem! - mesélte boldogan. Végül is elmagyarázta, és rájöttünk hogy az a fiú a testvérem évfolyamtársa, Ádám. Ugyanis tudniillik, ők nem nagyon beszéltek, Zsófi inkább csak velem, míg bátya, Karcsi pedig Zsoltival volt. Elmesélte, hogy napi szinten látták egymást, de azonban új házba költöztek, más volt az útvonal a kapcsolatuk is megszakadt.
 Vége volt a koncertnek, mentünk haza. Másnap kibeszéltük a fiúkat és az egész előzőnapi eseményeket.