...tudtam hogy nem vagyok belé szerelmes. Egyszerűen csak helyesnek tartottam. Ennyi volt az egész. Érdekes volt, hogy egy nap után is ugyan úgy hallottam a fejemben a hangját, láttam magam előtt a szemeit. Zsófi teljes mértékben hitt a sorsban, de én bizonytalan voltam. Egyszerűen nem tudtam, mit kéne tennem, mikor kéne mennem.
Másnap reggelre testvéremtől kiderítettem, hogy jó időben nem busszal, hanem biciklivel jár. De közben volt egy másik osztálytársam is, Boldizsár. Titkon, nem is tudom, de nagyon tettszett nekem. Nagyon kedves fiú volt, értelmes, tudtam vele normálisan beszélgetni. Mindenki simán Boldinak becézte. Emma mondogatta is, hogy folyton ott legyeskedik körülöttem, amit nem titkolok, jó is esett. Hetek teltek el. É sem láttam Ervint, Zsófi sem Ádámot. Már kezdtünk majdnem mindent feladni.
Egyik reggel ismételten mentünk Emmával a közeli pékségbe. Kiléptem az ajtón, ő mögöttem volt. Áttekintettem a túloldalra. Felcsillant a szemem, elkezdtem Emma kezét rángatni:
-Pull&Bear-es pulcsi! Pull&Bear-es pulcsi! - nem értette mit akarok.
-Mit kezdjek vele? Vegyél magadnak!
-Nem, nem az. Ott az ott a biciklin, Pull&Bear-es pulcsiban. Az ő!! - ekkor már a fellegekben jártam. Habár csak 10 másodpercre láttam, de nagyon örültem neki. Felvillanyozta a napomat. Hatalmas vigyorral az arcomon mentem Szimihez és Andihoz a sulinkban, de még mindig megvoltam róla győződve, hogy nem szeretem őt. Biztos csak a sors volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése