Október vége közelgett. Kristófnak megvolt rándulva a csuklója, fáslival volt stabilizálva. Biológia órán elkezdte piszkálni. Kérdeztem tőle mit csinál, csak annyit mondott csak, hogy semmit. Félszemmel figyeltem azért, a fásli egyik részét próbálta letépni, kevés sikerrel.
-Segítesz? - kérdezte, kicsit mérgesen.
-Hogyan? Mivel?
-Nincs ollód?
-Csak azt hordok magamnál...
-Megpróbálod leharapni? - kérdezte kérdően, erre én csak ránéztem és egyből tudta, nem lesz a válaszom. Majd folytatta:
-Megpróbálod leszedni körzővel? - hát megpróbáltam. Emma ült mögöttünk, kérdezte mit csinálunk. Erre én csak ennyit válaszoltam:
-Csak, hát csak, levágjuk ezt, az izéjét... - Kristóf rám nézett, és elkezdett röhögni, majd hozzáfűzte:
-Azért azt nem kéne levágni...- Nekem is leesett mit mondtam és csak elmosolyodtam. Végül lebírta szedni a fásli egy részét róla.
Minden reggel amikor mellette ültem, mindig éreztem az ő sajátos illatát, ami ilyen csokis fahéjas illat volt. Volt amikor jobban, valamikor kevésbé érződött rajta, de nagyon kellemes volt.
Közben Zsófi kórházba ment kivizsgálásra busszal. Aznap este így mesélte, mi történt vele: ültem a buszon, és egyszer csak felszállt Ádám. Kicsit messzebb leült, de velem szembe. Észre is vett. - vigyorgott közben Zsófi - Elővette a telefonját, lenézett elkezdett mosolyogni és írt egy sms-t valakinek. Még most is előttem van az arca. - mesélte, majd én is elmeséltem neki a napomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése